Ó, hogy csodállak én, te merész,
Ki élet és halál mezsgyéjén táncolsz egyensúly-rudaddal
S haladsz veszélyt megvetve délről északra
A Sarkcsillag ragyogása felé, hogy majd elérvén azt
Fényét erősítsd.
Ó, hogy csodállak én, te merész,
Kinek csak az a kötél a földje
S roppant idegmunkával teremted
Az erők harmóniáját,
Mert tudod, hogyha elernyed akaratod,
Napnyugatnak zuhansz: az őrületbe,
Vagy Napkeletnek vetődsz, hol hűvös hajnal:
A rideg ész honol.
S alant kidülledt szemekkel a piaci nép
Jajong és éljenez, mert csak a szenzációt
Nézik tetteden s cirkuszi bolondnak mondanak,
Ki megkísérti a halált.
Vakok arra, hogy lássák a teremtésedet!
Ó, hogy csodállak én, te merész
Kötéltáncos: Költő
S hogy gyűlölöm a köznépet, kik bámulják
A Sarkcsillag fényét,
Nem tudván, hogy te élteted ragyogását!
***
Próza
Bányai Tamás: Csapda
Fetykó Judit: Epreskert
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő
Ocsovszky László: Félúton
T. Ágoston László: Pótnászút
Verzár Éva: Egy furcsa menyegző
Versek
Baka István: Hurok Szonett
Balázs Gyula: A kötél táncos
Baranyi Ferenc: Hol voltak?
Bárdos László: Két haza
Bittner János: Ébredés
Bodó Csiba Gizella: Férfikönny
Csiki András: Nem szeretem
Dobrosi Andrea : Írásjelek
Efraim Staub: Debreceni emlék
Fetykó Judit:
Egyoldalú telefonbeszélgetés
Fetykó Judit: Pirkadatkor
G.Ferenczy Hanna: Jegenyék
Horváth-Hoitsy Edit:
Az utólsó szó jogán
Jeney András: Por és hamu
Kamarás Klára: Naiv töprengés
Kobrehel Károly: Nézz rám!
Komjáti Viktória: Alkonyi tánc
Millei Ilona : Zebegény, július
Móricz Eszter:
Selyemszárnyat nyit az ég
Móritz Mátyás: Öreg szerelmespár
Oláh András: Hosszú az út
Sárközi László: Egy költőnőnek 2.
Soós József: Őseim
